Várnai Eszter vagyok, a PonTe Stresszoldó Kreatív Műhely megálmodója. Várandósságom ideje alatt felismertem a kreatív önkifejezés megélésének jelentősségét, felszabadító és kiegyensúlyozó hatását. Gyermekkorom óta szívesen foglalkoztam textilekkel, ismereteim elmélyítésére csak később, közgazdász pályám idején nyílt lehetőségem. Ekkor divattervező tanulmányokat folytattam, majd női szabó végzettséget szereztem.

Anyává válásommal elkezdett érdekelni, hogyan lehetne az alkotófolyamatot önismerettel színesíteni. Kineziológusként megtapasztaltam, milyen fontos lenne mind a várandósoknak, mind a várandósságot tervezőknek biztonságos teret és eszközöket teremtve lehetőséget nyújtani a befelé figyelés, az önmagukkal, gyermekükkel való kapcsolódás megéléséhez, félelmeik felszínre hozásához, érzelmi blokkjaik feloldásához, és milyen erőt képviselne, ha ezt a folyamatot egy alkotásban megtárgyiasíthatnák. Ettől a hívástól vezérelve ismerkedni kezdtem a textilfestés technikájával, mely nem csak egyéni, hanem csoportos formában is lehetőséget nyújt a jelenlét és a kapcsolódás megéléséhez. Mother Nature körvezetőként pedig a folyamatot önismereti kártyákkal, zenékkel kísérve igyekszem még teljesebbé tenni.

Fontos ugyanis felismernünk, hogy külső körülményeink a saját belső értékítéletünk kivetülései. Tudattalanul működő korlátozó hitrendszereink tudatosításával, elfojtott érzelmeink felszínre hozásával felelősséget tudunk vállalni tapasztalásainkért, megéléseinkért, egészségünkért. A programjaink által vezérelt hétköznapok során nem engedünk elég teret az érzelmeink mélyebb megélésének, kifejezésének, melyek egy idő után blokkot képezve testi tüneteket is okozhatnak. A folyamatos stresszterhelés, félelmek, bizonytalanság érzése fizikailag is feszültté teszi a testet, elmét, mely által még nehezebbé válik ráhangolódni a szívből jövő megérzéseinkre, pedig ez az, ami igazi iránytűvé válhatna választásaink során. Ebből tud bizalom és belülről fakadó biztonságérzet épülni.

Ha úgy érzed, ennek elérésében kísérni tudlak - akár a kineziológia, akár az alkotófolyamat megélésének támogatásával, esetleg dúlai segítő beszélgetésre is igényed van, - keress bizalommal!


Szeretettel:

Várnai Eszter

+36 30 221 8626


Tanulmányok:

2022:              Mother Nature körvezető (www.anyautja.hu)

2022 -        :   PTE ETK Ápolás és betegellátás szak - Szülésznő szakirány

2021-2022:   Dúlaképzés (Békés Emőke)

2021:              Kineziológus szakmai vizsga (OKFŐ Természetgyógyász szakmai vizsga)

2020-2021:   One Brain Kineziológia (Subrosa Képességfejlesztő és Stresszkezelési Oktató Központ - Várhidi Ilona)

2020:              A Hagyományos Kínai Orvoslás Szindrómái továbbképzés (Konnektív Felnőttképző Kft.)

2020:              Alkalmazott Táplálkozás- és Élelmiszertudományi Szakismeretek (AvaloMedica Kft. - Bartha Ákos)

2019:              Egészségtudatos táplálkozás továbbképzés (Konnektív Felnőttképző Kft.)

2018-2020:    Természetgyógyász alapképzés (Konnektív Felnőttképző Kft.)

2016-2018:    Női szabó képzés

2015-2016:    Divattervező és stylist képzés

2010-2012:    Grafológus képzés