A szülés utáni energetizáló táplálkozás jelentősége

2022.12.22

A Hagyományos Kínai Orvoslás rendszere szerint életerőnk minőségét a Középső Melegítő (lép, gyomor) működése alapozza meg. Amennyiben ezek a szerveink az évek során a sok környezeti és lelki stresszhatás,- nők esetében több szülés - következtében meggyengültek, úgy emésztő- és immunrendszerünk sem tud megfelelően működni, ami gyengíti a tüdőfunkciót, valamint elvesz a velünk született vese energiából, hogy működését megpróbálja kiegyensúlyozni. A gyengülő veseenergia a húgyutak és a nemi szervek működését is befolyásolja, ami nehezített teherbeesést és várandósságot vonhat maga után. Illetve egy gyenge lépenergiával (emésztő- és immunrendszerrel) működő várandós anya gyermeke is csökkent lépenergiával születhet, miközben a babák Középső Melegítője egyébként is erősítésre szorul az első években, ezzel megalapozva egy felnőttkorban is jól működő emésztő- és immunrendszer kialakulását.

Sok kisgyermek ételallergiája is összefügg a gyenge lépenergiával, így hosszú távon azzal tehetjük a legtöbbet, ha ötvözzük a keleti és a nyugati felfogást ennek kezelésében. A modern orvos- és táplálkozástudomány az allergiát okozó anyagok kerülését tanácsolja, valamint gyógyszerrel próbálja enyhíteni a tüneteket, emellett azonban a gyenge emésztőrendszer miatt kialakuló meggyengült immunitást is erősíteni kell. Vannak gyermekek, akiknek alkati sajátosságukból kifolyólag gyenge a lépük és az emésztőrendszerük, ehhez még hozzájárulhat az anya lépgyengesége, valamint a nem megfelelő táplálkozás. Sokszor a vitamin- és ásványi anyag tartalmuk miatt egészségesnek hitt ételek (nyersétel, déligyümölcs, saláta, tejtermék) hűtő hatásuk miatt nem energetizálják a Közepet, így gyakran előfordul, hogy sok anya, abban a tudatban táplálkozik, hogy sokat tesz egészségéért, és nem érti, miért vannak mégis emésztési panaszai.

Érdemes kerülni az allergiát okozó alapanyagokat, de közben fontos, hogy erősítsük a gyermek ill. anya Középső Melegítőjét. Csecsemők esetében ez főként az anyatejjel biztosítható, feltéve, ha az anya is energiadús ételeket fogyaszt. Cél, hogy megerősödjön az anya és gyermeke szervezete, és ne reagáljon érzékenyen a környezeti hatásokra, hanem alkalmazkodni tudjon azokhoz.

Fogyasztását korlátozzuk:

- hideg italok

- hideg hőhatású italok: fekete tea, zöld tea, déligyümölcsből készült levek

- hűtő hatású alapanyagok: paradicsom, uborka, déligyümölcsök

- nehezen emészthető ételek: sertéshús, kolbászok, felvágottak, zsíros ételek

- nyers ételek: nyers zöldségek

- tejtermékek

- finomított cukor

- finomított liszt

- finomított só

- csípős fűszerek

- mélyhűtött ételek

- mikrohullámú sütő használata

Fogyasztásra ajánlott:

- főtt, könnyen emészthető gabonafélék

- főtt, tápláló, színes zöldségfélék (sárgarépa, sütőtök,...)

- kevés jó minőségű fehérje (hús, hüvelyes)

- párolt zöldségfélék

- zöldfűszerek

- főtt ételek rendszeres fogyasztása

- meleg reggelik, kásák, levesek

(részletek: Barbara Temelie, Beatrice Trebuth: Teljes értékű táplálkozás anyáknak és gyermekeknek a kínai 5 Elem szerint)

Érzelemkifejező készségünk fejlesztésével is sokat tehetünk Közepünk megerősítéséért, mely hatással lesz stressztűrő képességünk, biztonságérzetünk növelésére, könnyebben tudjuk megtartani határainkat, középpontunkat, nő a koncentrációs és rendszerező képességünk, valamint emlékezőtehetségünk. Könnyebben tudunk a mában élni, vagyis a jelen megtapasztalására áthelyezni a fókuszt.

Hosszú távú testi-lelki egészségünk érdekében mindezek mellett fontos a lelki blokkjaink oldásával is foglalkozni, valamint nagyobb figyelmet fordítani a természettel való kapcsolat erősítésére, légzésgyakorlatok és rendszeres mozgás beiktatására az életünkbe.